"...ami még nem egészen kifejlett, ahhoz nem illik a tökéletes befejezettség." (Arisztotelész)
A serdülőkor kezdetétől a fiatalok önállóvá, majd felnőtté válásáig tartó időszak egyik sajátosságaként sokan említik a serdülőkori krízist. Hogy valóban szükségszerű-e ebben az időszakban ez a krízis, annak megítélése eltérő. Tény, hogy a sajátos biológiai és hormonális változások mellett, ez a korszak a személyiség kialakulásának egyik meghatározó szakasza. Lélektani értelemben az alábbi kérdések kiemelkedően fontosak:
Nem szükségszerű, hogy egy fiatalkorú – azaz jog értelemben már büntethető személy – esetében, ezek a dolgok megfelelően elrendezettek legyenek. Sőt, bizonyos esetekben, még akár egy nagykorú fiatal esetében sem. Mindezeknek persze igen súlyos következményei is lehetnek. Ugyanakkor az tény, hogy a legtöbb kamasznak legkésőbb 16-18 éves korára rendelkeznie kellene legalább olyan a stabil orientációkkal, amelyek alapján tudatosan foglakozást, pályát képes választani. Kiknek érdemes tizenéves korban önismerettel foglalkoznia? Szerintünk mindenkinek, aki valamikor tudatosan saját kezébe szeretné venni élete dolgait. Azoknak pedig különösen, akiknek:
Mindezekben az esetekben egy külső szakértő segítő esetleg sokat tehet, ha egyéni vagy kiscsoportos formában megfelelően képes együttdolgozni tizenévesekkel. Ha ilyen jellegű problémában segítséget igényel, keressen bennünket a kapcsolat rovatban megadott számon vagy elektronikus levélcímen.